fonavita.hu

    Kreatív keretek között

    A Fonavita Nonprofit Kft. csapata szeptember 3-án, szerdán délután újabb bemutatkozási lehetőséget kapott. A rendezvény helyszíne a pécsi KOHO (KoWorking House Pécs), a Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter Klaszter Kontakt Pont irodája volt.

     

    Bár a szervezet Kreatív Ipari Klaszterrel való kapcsolata nem újkeletű, az előadásra meghívott vendégek (klasztertagok) között szép számmal jelentek meg olyan érdeklődő vállalkozók, akik a jövőben a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában jelentékenyen részt vehetnek munkaadóként. Ezzel nem csak a terület munkanélküliségi rátájának csökkentését segítik, hanem az esélyegyenlőség elve mentén a térség szemléletformálásában is oroszlánrészt vállalhatnak, sőt, praktikus módon saját járulékfizetési kötelezettségeiket is enyhítik. A sikeres előadást nyílt megbeszélés követte a résztvevők kérdései alapján, majd a rendezvény koraesti állófogadással zárult.  

    Most már Komlón és Sásdon is ott vagyunk

    A Mohácsi kistérségben immár rendszeres jelleggel működő, ügyfélfogadási célú kitelepüléseink után Baranya-megye két legészakibb régiója felé vettük az irányt.

     

    Augusztustól Komlón és Sásdon is találkozhatnak szakembereinkkel azok a megváltozott munkaképességű álláskeresők, akik ingyenes segítséget szeretnének igénybe venni a nyílt munkaerőpiacra való (vissza)jutás okán. A helyi családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokkal együttműködve, azok irodáiban van lehetőség arra, hogy az érdeklődők választ kapjanak legfontosabb felmerülő kérdéseikre. A szolgáltatás Komlón a Kossuth Lajos utca 103. szám alatt, Sásdon pedig az Arad utca 1. szám alatt elérhető. Szeptember hónapban az alábbi időpontokban keressenek bennünket a fenti helyszíneken: Sásdon 3-án és 17-én délelőtt 9:00 és 11:30 között, Komlón pedig ugyanezeken a napokon délután 12:30 és 15:00 között. Kérjük, a dolgozni vágyók személyes irataik és szakmai bizonyítványaik mellett hozzák magukkal a regisztrációhoz szükséges ellátási határozatot és az orvos-szakértői véleményt is.  

     

     

    Rádió 1 riport Mohácson

    Selényi Zoltán szakmai vezető a Rádió 1 helyi tudósítójának adott riportot Mohácson. A július 17-én rögzített hanganyag szervezetünk Youtube csatornáján is elérhető, alábbi linkre vagy képre kattintva:

    https://www.youtube.com/watch?v=uMIKBMdh7uc

     

     

     

     

     

    Kéthetente Bólyban és Mohácson

    A Fonavita Nonprofit Kft. csapata szerdán elkezdte vidéki kitelepüléseit a Mohácsi kistérségben.

     

    Az adott területen élő megváltozott munkaképességű, dolgozni kívánó embereknek így lehetőségük nyílik arra, hogy ezen túl kéthetente lakhelyük közelében vehessék igénybe ingyenes szolgáltatásainkat. A nyári ügyfélfogadás a kistérség két legnagyobb településén az alábbiak szerint alakul: július 23-án, augusztus 6-án és 27-én a délelőtti órákban Bólyban, az Ifjúsági Házban leszünk elérhetőek 9 órától fél 12-ig. Ugyanezeken a napokon délután pedig a Mohácsi Járási Hivatalban folytatják kollégáink az ügyfélfogadást fél 1-től délután 3 óráig. Rendszeres kitelepüléseink szándékaink szerint a nyár végétől folytatódnak, sőt, előreláthatólag más településekkel is bővülnek. Általános célunk, hogy az érintetteknek a lehető legelérhetőbb módon biztosítsunk lehetőséget az általunk nyújtott szolgáltatások megismerésére és a saját munkaerő-piaci lehetőségeik kihasználására. 

     

     

    Térségi találkozó

    Június legutolsó napján került sor a Fonavita Nonprofit Kft. által szervezett aktuális 4M térségi találkozóra.

     

    A havi rendszerességgel megvalósuló program helyszíne ezúttal Pécs volt, ahol Zalalövő, Zalaszentgrót, Keszthely, Nagykanizsa, Lenti, Kaposvár, Szekszárd és Pécs összesen húsz munkaerő-piaci tanácsadója oszthatta meg szakmai tapasztalatait Juhász Anett térségi koordinátor és Hajas György hálózati koordinátor jelenlétében. A napirendi pontokban a résztvevők megvitatták többek között az adott hónap statisztikai eredményeit, az érintett helyszínek aktuális helyzetét és tematikus problémáit, a SZER adatbázisával kapcsolatban felmerülő kérdéseket és a következő hónapra kitűzött célokat, terveket. A rendezvény a pécsi Semiramis Garden Panorámában valósult meg, egy olyan kávézóban, amely hűen tükrözi a megyeszékhely mediterrán hangulatát a város „felett”.