fonavita.hu

    Roadshow-n (is) a bányász városban

    Bár augusztus elejétől a Fonavita Nonprofit Kft. Komlón és Sásdon is várja a megváltozott munkaképességűeket, a kéthetente szerdánként megvalósuló kitelepülések mellett múlt pénteken egy rendhagyó eseményen is képviseltette magát a szervezet, az egykori bányászvárosban.

     

    A Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett roadshow-n szeptember 26-án változatos programkínálattal várta a Fonavita stábja a megváltozott munkaképességű munkavállalókat és az együttműködésre nyitott munkáltatókat egyaránt. A szervezet saját standjánál megtörtént hivatalos megnyitó után az érdeklődők megtudhatták, hogy miben nyújthat nekik térítésmentes segítséget a szervezet, mint speciális munkaerő közvetítő. A programpontok szerinti munkaerő toborzás és munkáltatói tájékoztató mellett folyamatosan folyt az érintettek regisztrálása, a szervezet bevett szakértői munkája alapján. Tóth Péter szakmai vezető a központi színpadon a Fonavita munkájáról, eddigi eredményeiről, jövőbeli elképzeléseiről valamint a célcsoportjának és azok munkáltatóinak kiemelt lehetőségeiről beszélt.