fonavita.hu

Hidegfront előtt, üzleti ebéd után, munkáltatókkal

A Fonavita Nonprofit Kft. törekvése, hogy a partnerként jelenlévő munkáltató szervezetek körét folyamatosan bővítse, s a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezésének előnyeit megismertesse a 25 főnél több személyt foglalkoztató cégekkel.

 

Erre a március 10-én megvalósult, pécsi munkáltatói ebéd ismét remek alkalommal szolgált. A város legnagyobb foglalkoztatói mellett, ezúttal vidéki érdekeltséggel rendelkező cégek képviselőit is vendégül láthattuk, akik egyöntetűen hasznos, progresszív programként jellemezték a közvetlen hangulatú összejövetelt. A szervezet rendezvényei alapján jellemző és örömteli tendencia, hogy az előre meghatározott „szakmai menü” mellett számos új kapcsolódási pont, és a jövőben hasznosítható információ merül fel témaként, a személyes beszélgetések során. A Fonavita munkatársai ebben a szellemben, a mindenkori igényekre és a személyes kommunikációra alapozva kívánják folytatni munkaerőpiaci tevékenységüket a közel- és távoli jövőben egyaránt.

 

Tavaszvárás Fonavita módra, Szekszárdon

Új év, új remények – tartja a mondás. A Fonavita Nonprofit Kft. szekszárdi csapatának azonban érdemes a 2014-es év sikereire is visszaemlékezni, amelyeket a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci elhelyezése kapcsán értek el.

 

A munkáltató cégekkel kialakult partnerkapcsolatok pedig - az elmúlt hónapok pozitív tapasztalatai szerint - mindig jó alapot adnak egy közös szakmai találkozó létrehozására. A február utolsó péntekjén megvalósult Tavaszváró Munkáltatói Ebédszüneten, a meghívott vendégek a 2015-re tervezett együttműködési lehetőségek továbbfejlesztéséről, bővítéséről, törvényi változásokról és egyéb fontos kérdésekről beszélgethettek a szakemberekkel, és egymással. A „szakmai menü” és a személyes jelenlét a szervezet reményei szerint tovább erősíti a partnerkapcsolatok elmélyülését, a rendezvény végére megfogalmazott egyedi ötletek pedig a további sikeres kooperációt.  

 

Rendhagyó ebédszünet

A naptári év vége közeledtével minden cégnél egyre sűrűsödnek a még idén kötelezően elintézendő, szükséges és fontos feladatok. Ilyenkor a szervezetek saját, belső programjainak száma is megsokszorozódik, így nem egyszerű feladat olyan közös fórum időpontot találni, ahol az egymással kölcsönösen együttműködő szervezetek is eszmecserét folytathatnak. 

 

AFonavita Nonprofit Kft. úgy gondolta, ennek ellenére hasznos lenne egy olyan programot megvalósítani, ahol a fenti szempontokat figyelembe véve valósulna meg egy informális, mégis szakmai találkozó. Így jött létre a „Munkáltatói ebédszünet” elnevezésű rendezvény, ahol a szervezettel legsikeresebben együttműködő partnerek a négyfogásos déli menü mellett egy háromfogásos szakmai menüt is „elfogyaszthattak”. A rendhagyó, de előre meghatározott téma javaslatokra felfűződő programon így kötetlen beszélgetés alakult ki nem csak munkaerő közvetítő és munkáltató, hanem munkáltató és munkáltató között is, ebéd közben. Az ünnepek közeledte okán, a rendezvényen megvendégelt munkáltatók nem csak jövőbe mutató szakmai információkkal és a további együttműködés irányvonalaival, hanem jelképes karácsonyi ajándékcsomaggal térhettek vissza cégükhöz a belvárosban megvalósuló rendhagyó ebédszünetről.      

Több, mint egy éve Szekszárdon

A Fonavita Nonprofit Kft. szekszárdi irodája megnyitásának első évfordulója alkalmából munkáltató, munkavállaló és munkaközvetítő egyaránt, a szervezet irodája helyett a városi Bormúzeumban találkozott november 20-án.

 

A rendezvényt Ásványi Szabolcs, a nonprofit kft. ügyvezetője nyitotta meg. A kötetlen hangulatú, azonban határozott programpontok mentén megvalósuló, kifejezetten szakmai kerekasztal beszélgetésen részt vett Kovács Gyula, aki a helyi rehabilitációs szakigazgatási szervet képviselte. Meghívott vendégként többek között a Tesco Szekszárd Hipermarket, a Polir Plus Kft. és a SZOCEG mint munkáltató, illetve két meghívott, megváltozott munkaképességű munkavállaló osztotta meg gondolatait, érzéseit, motivációit és terveit a programon résztvevő kerekasztal tagokkal és a szép számban megjelent érdeklődő hallgatósággal. A program konklúziója a folyamatos kapcsolattartást, a rendszeres kommunikációt hangsúlyozza, a továbbra is kölcsönösen hatékony együttműködés érdekében. A rendezvényt közös ebéd zárta.    

Roadshow-n (is) a bányász városban

Bár augusztus elejétől a Fonavita Nonprofit Kft. Komlón és Sásdon is várja a megváltozott munkaképességűeket, a kéthetente szerdánként megvalósuló kitelepülések mellett múlt pénteken egy rendhagyó eseményen is képviseltette magát a szervezet, az egykori bányászvárosban.

 

A Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett roadshow-n szeptember 26-án változatos programkínálattal várta a Fonavita stábja a megváltozott munkaképességű munkavállalókat és az együttműködésre nyitott munkáltatókat egyaránt. A szervezet saját standjánál megtörtént hivatalos megnyitó után az érdeklődők megtudhatták, hogy miben nyújthat nekik térítésmentes segítséget a szervezet, mint speciális munkaerő közvetítő. A programpontok szerinti munkaerő toborzás és munkáltatói tájékoztató mellett folyamatosan folyt az érintettek regisztrálása, a szervezet bevett szakértői munkája alapján. Tóth Péter szakmai vezető a központi színpadon a Fonavita munkájáról, eddigi eredményeiről, jövőbeli elképzeléseiről valamint a célcsoportjának és azok munkáltatóinak kiemelt lehetőségeiről beszélt.